Következő 10 cikk | Előző 10 cikk |
A világhírbe gördeszkázott a rédicsi plébános |
www.hír3.hu |
2010.08.25. 13:03 |
Az internet révén alig két hét alatt világhírűvé vált Lendvai Zoltán katolikus plébános gördeszkázós mutatványa, ami Brazíliától Oroszországig, a legnagyobb hírügynökségektől a neves világlapokig és televíziós társaságokig bejárta a földkerekséget. A Zala megyei Rédicsen és 11 környékbeli településen szolgáló plébános az MTI-nek hétfőn azt mondta: soha nem gondolta volna, hogy ilyen ismertségre tesz szert, telefonja szinte megállás nélkül csörög, annyian hívják Magyarországról és külföldről. Legutóbb éppen egy brazil forgatócsoport kereste vele a kapcsolatot nagykövetségükön keresztül, miután a múlt héten a Reutersnek és az AFP hírügynökségnek is nyilatkozott.
Zoltán atya elmondta, hogy nem azért állt a gördeszkára, hogy produkálja magát. Hite szerint a játékon át vezet az út a fiatalok szívéhez, akik ezáltal az egyházi tanításokhoz is közelebb kerülhetnek. Hozzátette: fiatalok és idősebbek is vannak, akik az elmúlt hetekben jöttek el hozzá először a templomba. Lendvai Zoltán azt is elmondta: a nagy öröm mellett azért nagy felelősség is "hírességnek" lenni. Ma már kénytelen udvariasan visszautasítani az újabb szereplésekre vonatkozó számos megkeresést, mert nem szoríthatja háttérbe papi hivatását. Úgy véli, hogy minden csoda három napig tart, de ő ennél sokkal tovább szeretné szolgálni a hívőket. |
Varázslatos balaton |
www.zala.hu |
2010.07.29. 10:56 |
A Balaton 596 km2 vízfelületével Közép-Európa legnagyobb tava. A nyár itt május végétől szeptember közepéig tart, a tó vizére az egyenletesen kellemes hőmérséklet jellemző. Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy vagy Balatongyörök igazán ideális helyek a családi vakáció eltöltésére.
A tó simogatóan bársonyos sekély vize, a homokos partok vidám perceket ígérnek kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt. A strandokon számtalan lehetőség nyílik sportolásra is, a tollasozáshoz, strandröplabdához, szörfözéshez vagy evezéshez a legtöbb helyen sportszereket is lehet kölcsönözni. Természetesen a horgászok és vitorlázók is hódolhatnak szenvedélyüknek. Akik több izgalomra vágynak, választhatják a vízisíelést, lovaglást, lövészetet, vagy a sárkányrepülést. A Balatoni Bringakörút összeköti az egyes strandokat és látnivalókat, így akár drótszamáron is veszélytelenül bebarangolhatjuk a tó mellett fekvő településeket.
A térség mikroklímája az azt körülölelő hegyek miatt igen kedvező adottságokkal bír. A Keszthelyi-hegység erdei, kijelölt turistaútvonalai hosszabb kirándulásokra csábítják az idelátogatókat. A kilátókból a Balatonra és a tanúhegyekre nyíló csodálatos panoráma az évszázadok folyamán sok művészt ihletett meg.
|
A netezők kétharmada több időt tölt internetezéssel hetente, mint amennyit a tévénézésre szán - derül ki az Ipsos piackutató hus |
MTI |
2010.07.29. 10:39 |
A Canada.com számára készített, 2009 novembere és 2010 januárja között végzett kutatás alapján úgy tűnik, hogy minden vizsgált országban az internetezők körében a televízió elveszítette vezető szerepét. A legalacsonyabb arány Belgiumban található, ahol a kutatásban részt vevő internetezőknek mindössze 55 százaléka nyilatkozott úgy, hogy több időt tölt a net előtt, mint a tévével. A legmagasabb, 89 százalékos arányt pedig Kínában mérték. |
Következő 10 cikk | Előző 10 cikk |
|